4.-fejezet - Hello Vancouver

NEGYEDIK FEJEZET

Hármat fordult velem a világ. Nem tudtam elinni, hogy azok az öntelt dögök látogatása után – ami rettenetesen felbosszantott - még ide mer hozni. Sőt, úgy tesz, mint aki nem is tudna erről. Egy pillanatig még bámultan a hatalmas plakátot, amin a főszereplők és néhány mellékszereplő áll, majd némi habozás után a kocsihoz léptem.

- Hé! Angel, nem jössz? – kiáltott felém Joyce, arca kicsit riadt volt, minta attól tartana itt hagynám. Habozást látva rajtam, motyogott valamit az értetlen arckifejezéssel álló srácnak, majd oda futott hozzám. – Ne csináld, Angel! Nem azért utaztam ennyit, hogy aztán lelépj!

- Mike is el tud szórakoztatni, nem kellek ahhoz én –vágtam oda sértődötten. – Különben is nagyon jól tudtad, mit gondolok ezekről… ezekről… a felfuvalkodott hólyagokról!

- Angie! Kérlek, ne tedd tönkre ezt a két hetet! Lazíts, nem győzöm már ezt kántálni neked! Próbálj egy kicsit feloldódni… - folytatta volna, még de én bele vágtam.

- Oké! Csak hagyd ezt abba! Lazítani akarsz? Rendben… lazítunk – morogtam vészjóslóan. – De szerintem itt senki sem fog jól járni, ha én itt vagyok.

- Na, látod, ebben tévedsz – kacagott fel. – Mert én jól járok, ugyanis a legjobb barátnőmmel lehetek.

Pár percig komoran néztem még rá, de utána bevetette azt a „sajnálom” vigyort. Óriási nagy sóhajtás hagyta el újra a szám és nehézkesen megindultam a földi pokol felé, a megaláztatások helyszínére. Oda értünk Mikehoz, aki mosolyogva bevárt minket, majd elindultunk a forgatás helyszínére. Mindenhol csak kellékesek, sminkesek, néhány dublőr, és mindenki, aki kell egy filmkészítéshez. Mike egy fura fazon felé vette az irányt, zömök testalkatú kopasz fickó volt körszakállal. Ahogy meglátott minket elküldte a kollégáját, akivel az előbb még beszélgetett.

- David bemutatom neked Joyce McLauren-t és Angelina Portman-t – mutatott ránk Mike egyenként, majd széles vigyorral a férfire nézett, mint aki büszkélkedni akarna portékájával.

- Üdvözöllek titeket a Twilight Saga forgatásán – mosolygott ránk kedvesen,- a nevem David Slade. Örömömre szolgál megismerni két ilyen bájos teremtést!

- Mi köszönjük a lehetőséget, hogy eljöhettünk – léptem most már előre én. Pléhpofát felvéve vágtam egy művigyort, amit a férfi hasonlóan viszonzott. Joyce meg csak fapofával állt és bámult, majd színpadias szereplésemért elmosolyodott.

- Szóval akkor két hónapig maradtok, igaz?- kérdezte tőlünk David. A plakát betűitől már csak az én rákvörös fejem lehetett pirosabb.

- Két hónap? – kérdeztem gúnyos mosoly kíséretében Joyce-t.

- Igen, persze addig maradunk – lépett közbe gyorsan, gondolván: menti, ami menthető.

- Remek, hát akkor én rohanok, mert még van egy óra munkánk. Holnap, a forgatáson bemutatlak titeket a többieknek. Sajnos most nem mindenki van itt, és az időm is kevés. Mike kérlek, mutasd majd meg a lányoknak a házukat.

Ennyivel elsietett valahová. A hely most furcsán kihalt volt, mintha senki sem lenne itt. Mike megmutatott nekünk néhány dolgot a helyszínen, de én nagyon unalmasnak találtam.

- Itt mindig ennyien vannak? – kérdeztem tőle ironikusan, miközben a hatalmas terepet bejártuk.

- Nem, többnyire tolonganak itt a rajongók – mutatott körbe, - de most amolyan szünnap van a többieknek. Majd holnap állnak neki újra dolgozni.

- De miért pont vasárnap? Úgy tudtam eddig az a szünnap mindenkinek.

- Mert szombaton vannak a bulik, vasárnap szinte semmi nincs. Úgy, hogy aki szeretne, egy kicsit kikapcsolódni közülük annak a szombat az egyetlen olyan napja ahol bármit megtehet.

- Szar egy élet – morogtam az orrom alatt, s valóban így is gondoltam.

- Ha megtudnád azt a konkrét összeget, amiért dolgoznak, nem tartanád annyira rossznak – kuncogott fel.

- Elhiszed, hogy az engem, egy cseppet sem izgat? – húztam fel szemöldököm kihívóan.

- Ami azt illeti el – kacagott fel, majd ismét körbe nézett. – A legtöbb ember oda van ezért.

- A legtöbb – ismételtem mosolyogva, majd elindultunk Joy keresésére, aki idő közben elkalandozott valamerre.

Míg Ők ketten még elmentek valamit megnézni én addig megálltam, ott ahol az imént találkoztunk Daviddel, és csak bámultam. Alig volt pár ember, aki ott tartózkodott, sem egy rajongó sem senki. Talán… most épp az egyik sztár házát rohamozzák meg –gondoltam magamban. Lassan-lassan fázni is kezdtem Vancouver csípős időjárásában. Másrészt kíváncsi voltam rá, hogy ugyan melyikük is emlékszik a „nagyszájú lovasra”. Nagyon reméltem semennyire, hisz nem szeretnék még egy olyan kellemes találkozást. Bár a megúszásra esélyem sem lesz, ha Joycen múlik. Megunva a várakozást elindultam magam körülnézni. Jó néhány lakókocsira plakátok voltak kint, köztük egy „Wolf Pack” nevezetű, egy „Cullen Family” és még néhány hasonló.
Majd elértem egy nagyon nagy épülethez, ami vélhetően raktár volt régen. Be sajnos nem tudtam menni, mivel zárva volt. Ez marad holnapra - gondoltam.
Visszasétáltam az autóhoz, majd pár perc késéssel megérkeztek Ők is, úgy láttam sikerült egész rendesen összemelegedniük. Na, jó be kell, hogy valljam Mike nagyon is jóképű volt, és ezt barátnőm is nagyon jól tudta.

- Mike mond, hogy nem egy luxus villába szállásoltok el? – tapogatóztam finoman, majd észrevette a némi iróniát, és elnevette magát.

- Nem. Egy hagyományosnak mondható házat kaptok – felelte mosolyogva, majd hozzá tette: - Ha nincs ellenetekre.

- Nem, nincs – érkezett az egyhangú válasz.

Nem is kellett sokat autóznunk máris meg találtuk a házunkat. Csak ugyan igaza volt Mikenak. Átlagos ház volt, a város szélén, szomszédok nélkül. Ez már valami!
A csomagjaink már bent vártak minket. Ahogy beléptünk az ajtón egyenest azokba ütköztünk, vagyis én nekik Joyce pedig nekem és a végeredmény egy hatalmas bukás a sötétben. A srác pedig jó nagyokat röhögött.

- Bassza meg! – szitkozódtam immár jóval hangosabban. Majd megpróbáltam felkelni, de egy apró momentum nem engedte. – Joyce, ha volnál szíves leszállni rólam…

- Bocs – motyogta, majd leemelte lábait a hátamról. Mike segítő kezével felkelt a földről, én pedig egyedül tápászkodtam fel.

- Egyéb meglepetés? – fordultam a nevető sráchoz neheztelően.

- Gondolom nincs.

A házban felkapcsolgatta a villanyokat gyorsan, míg mi ott vártunk a bejáratnál. Majd egy hatalmas öntelt vigyorral tért vissza. Összenéztük a mellettem álló lánnyal gondolva: „Ennek mi a baja?”. De amikor beljebb terelt minket rögtön megértettük. A ház gyönyörű volt. A nappaliban a kanapé előtt egy kandalló és azon egy tv volt. Balra egy a konyha, és az ebédlő. A lépcsőn felmenve négy-öt szobát is láthattunk. Az elsőt rögtön Joyce foglalta el magának, én a baloldalon lévő második ajtós szobát választottam. A szoba fapadlózatú volt, jobb oldalán két ablak, középen az ágy, és bal oldalán egy kis éjjeliszekrény, amin egy éjjeli lámpa volt. A szoba maga sárgás színű volt, a bútorok pedig fehérek, ami jól illett hozzá.
Csomagjaink nagy részét Mike segítségével elhelyeztük a szobámban, majd kikísértük a buzgó kiscserkészt. Mindannyian a magunk területére vonultunk és elkezdtünk kicsomagolni. Joyce épphogy elkezdte máris elkészült vele, nagyon gyors a csaj… Én közben még mindig azon tanakodtam, hova passzírozok be ennyi ruhát, amikor bejött hozzám és levetette magát az ágyamra. Mohón kapott az egyik újságért, ami az ágyamon hevert, még a reptéren vettem miközben vártunk kísérőinkre. Szórakozottan lapozgatni kezdte, én meg időnként fel-felpillantva vártam, hogy megszólaljon.

- Nekem tetszik ez az egész – mondta mosolyogva.

- Nekem is… baromira – forgattam szemeimet.

- Ugyan már! Csak érezd jól magad!

- Rendben- sóhajtottam. – Tegyük fel, hogy eljátszom, hogy minden baromira tetszik és klappol. Ettől megnyugszol?

- Több mint a semmi – vonta meg a vállát. – Kíváncsi leszek a holnapra. Szerintem irtó jó fejek lesznek! – Elmélkedett mosolyogva Joyce, én pedig fintorogva fordultam vissza a ruhákhoz.

Miután elpakoltam a ruhákat lementünk vacsorát készíteni. Este még elrendeztünk egy két dolgot a házban, majd letelepedtünk a nappaliban. Ez volt az egyetlen olyan szoba, ami nagyon tetszett. Az egyik felében egy hatalmasnak mondható barna cserépből kirakott cserépkályha párkánnyal – már eltervezgettem, hogy a rosszabb napokon oda fogok lekuporodni és olvasgatni. Igen… ilyet is tudok. A magasított rész után, amin maga a kályha is volt, kicsit arrébb egy nagy kihúzhatós kanapé, majd mellette merőlegesen is egy újabb. Előttük egy asztal és a kályha melletti kanapé előtt szemben a falra egy plazma tv volt felszerelve. Még, hogy nem luxusvilla! Ki is hagytam, hogy a kályha mellett egy hatalmas szőnyeg terpeszkedett. A legpuhább, amit eddig csak valaha láttam.

- Megnézünk valami filmet? – kérdezte Joyce miközben a DVD-k közt matatott.

- Ex-férj újratöltve? – kérdeztem váll rántva.

- Nekem jó – felelte Joy.

- Hozok pattogatott kukoricát – álltam fel a kanapéról, majd a konyhába mentem és beraktam egy adagot a mikroba. Visszatérve, morogva vettem tudomásul, hogy Joy már el is kezdte a filmet, nélkülem.

- Kösz, hogy megvártál – sziszegtem neki.

- Bocs – rántotta meg vállát – úgy is csak most jönnek a jobb részek.

Végül is igaza van… Tényleg onnantól kezdődtek a jobb részek. Talán Jennifer Annsiton az egyik kedvenc színésznőm, a színészem pedig Geralad Buttler. Kétség kívül jó párosítás ez a filmben. Nem egyszer láttam már az is biztos, de nem tudtam megunni. Vicces belegondolni, hogy talán én is így járhatok az „ex férjemmel”. Hú-ha… de az hol van még? Nem tervezek megházasodni egyelőre, jó sokáig nem! Riasztó nekem ez a holtodiglan- holtomiglan. Gr… Nem hiszem, hogy el tudnám magam ilyen fiatalon kötelezni. De kitudja? Ha eljő az igazi az is lehet, hogy azonnal hozzá megyek, és még a gyereket is bevállalom. Na, jó! Azt azért nem! 27 éves korom alatt biztosan nem…
Az este folyamán körülbelül öt DVD-t végig néztünk. Joyce mindegyik felénél felvert, mert majdnem elaludtam. Szó mi szó az összes végét elaludtam sutyiban. Hajnali kettő körül már nem bírtam tovább. Joy még továbbra is erőlködött velem, hogy még egy utolsót nézzünk meg.

- Na! Nézzük már meg ezt legalább! Ez az utolsó – könyörgött.

- Nemmm – nyomtam meg szándékosan a végét, majd egy hatalmas nagyot ásítottam. – Fáradt vagyok! Holnap úgy is a bájgúnárokkal találkozunk, szükségem van előtte egy jó nagy alvásra, vagy azt akarod, hogy egy rossz megszólalásuk után a torkuknak ugorjak? Tudod, milyen vagyok, ha nem alszom eleget, na meg, ha kellemetlen társaság vesz körül…

- Jó – felelte durcásan. – Akkor menj és aludj! Nem akarom, hogy miattad kirúgjanak!

- Én is így gondoltam –vigyorodtam el. – Jó éjt!

Felrohantam a szobába. Összeszedtem a pizsamának használatos hosszított pólómat és egy rövidnadrágot, majd a fürdőbe siettem. Forró vízben lezuhanyoztam – gondolván ettől még jobban elálmosodom. Úgy is lett, amint kiléptem és felöltöztem éreztem, hogy szemem egyre jobban csukódik le. A szobába érve már alig vártam, hogy lefekhessek. Pillanatok alatt elaludtam.

Reggel valami eszméletlen hangos csipogásra ébredtem. Az a nyavalyás óra! Fejemet a párna alá süllyesztve feküdtem tovább. De az a szörnyűség csak nem hallgatott el! Fogtam és lelöktem az éjjeliszekrényről, egy utolsó eltorzított nyekkenés és volt óra nincs óra. Boldogan süppedtem vissza az én kis álmomba. De, hogy soha ne legyen az, amit én szeretnék ismét felrázott valaki.

- Jó reggelt álomszuszék! Ideje felkelni – csiripelte vidáman Joyce. Csak tudnám mitől ilyen kis energiabomba.

- Hagyjál aludni – dörmögtem mérgesen. – Te akartad megnézni a filmeket, de most aludni akarok!

- Angelina! – sipította. – Ha nem kelsz, fel kirugdoslak az ágyból!

- Úgyse teszed meg – mormogtam még álomittasan.

Végül elhallgatott. Boldogan vettem tudomásul, hogy még aludhatok pár órát anélkül, hogy bárki is megzavarna. Hogy őszinte legyek tartottam Joyce bosszújától vagy visszavágójától. Nem igen szokott puha kezű lenni. De végül elvetettem magamban ezt a bizonyos aggodalmat és lassan, de biztosan kezdtem vissza süppedni álmomba. Egész addig jól ment, hogy valami hideg a nyakamba landolt. Sikítozások közepette ugrottam ki az ágyból. A hideg, ami a nyakamba landolt tulajdonképpen egy vödör víz volt, vagyis annak egy része, a többi Joy kezében volt a vödörben. Haragosan néztem rá, mint az oroszlán, akit felvertek álmából. Mutató ujjamat felemelve fenyegetőztem neki.

- Meg ne próbáld! – sziszegtem. Egyre közelebb lépett hozzám a vödör vízzel és szemei ravaszul csillogtak. Nem tetszett ez nekem… nagyon nem… - Utoljára mondom: MEG NE PRÓBÁLD! Te takarítasz fel!

- Két perced van – szűrte fogain keresztül – kettő perced arra, hogy elkészülj! Számolni fogom! Ha nem leszel, kész jön a következő adag!

- JÓ! – morogtam. – Addig légy szíves főzz egy kávét, mert még valahogy nem vagyok fent…

- Azt sejtettem – motyogta miközben lefelé ment a vödör vízzel.

- Ezt még vissza fogod kapni – kiáltottam utána.

A gitáromra néztem a sarokban, ami kis híján nyert egy fürdetést. Még szerencse, hogy a tok valamelyest takarta. Lassan oda léptem hozzá és végig simítottam mahagóni nyakán. Gyönyörű volt, és egyszerűen imádtam, mondhatni a gitározás az én nagy szerelmem, na meg a lovaglás tánc és a többi…

- Angelina! – kiáltotta Joy. – Alig maradt 1 perced… Gondolod, feltudsz öltözni addig míg én, felindulok a vödörrel?

- Ne merészeld! – kiáltottam vissza.

A szekrényhez mentem és kikaptam belőle egy farmert, ami rojtos, valamint egy PARAMORE feliratú pólót. Igen az egyik kedvenc együttesem volt, van jó pár remek számuk. Felhúztam a fekete tornacipőmet, majd a bőrdzsekimért nyúltam, és már rohantam is le a lépcsőn.

- Egy szerencséd – nézett fel rám a magazinból Joy, amit éppen nézegetett. – Kész a kávé, ott van a pulton. Kapsz még kerek TÍZ percet a fürdőszobában.

- Véletlenül nem akarsz ott állni mellettem, míg készülök? – horkantam fel a dadás módszerére.

- Te nem akartál felkelni – sóhajtotta.

Gyorsan megittam a kávémat, majd a fürdőbe mentem, hogy elkészüljek. Arcot mostam majd lekentem valamiféle tonikkal, és egy kis alapozóval. Egyszerűen csak kihúztam szemeimet alul felül, szempillaspirál és kész is voltam. A hajamat megfésültem, de a makacs hullámos tincseim csak nem egyenesedtek ki. Igazából nem zavart, de néha viszont azt kívántam bárcsak egyenes lenne – Joy szerint akkor úgy néznék ki, mint egy hosszú sörényű ló. Érdekes megfogalmazása miatt aznap hozzá is vágtam négy-öt párnát.

- Kész vagyok – léptem végül ki a fürdőből.

- Irigyellek – szólalt meg mosolyogva.

- Ugyan miért? – néztem fel rá. – Hidd el én nem irigyelem magam azért, hogy ilyen tulkok közé viszel.

- Tulkok? – nevetett fel, majd legyintve kifelé indult. – Majd, ha megismered, őket megváltozik a véleményed.

- Vagy nem – tettem hozzá miután kiléptem a házból.

Kint a ház előtt vártunk pár percet, míg Mike őkelme belibbent közénk. Joy mint aki meglátná a Messiást sietett oda hozzá. Én érzem szánalmasnak vagy tényleg az? Oké, tény kicsit túlzás, de elvégre rossz kedvem van. Álmos vagyok, fáradt vagyok és, bunkó vagyok! Vagyis ma… köszönhető Joyce-nak. Szinte biztos vagyok benne, hogy ma nem fogom úgy kihúzni a napot, hogy nem húzok be valamelyiknek. A puszta gondolat, hogy itt vagyok, már idegessé tesz! Lassan én is oda ballagtam az édes ketteshez – komolyan, mint valami zombi. A zombik szoktak verekedni?

- Heló Angie – köszöntött Mike szikrázó mosollyal.

- Háj – flegmáztam, majd beszálltam a kocsiba. Láttam Mike kérdően nézett rám, majd Joyce-ra, aki csak annyit felelt:

- Rosszul ébredt.

- Jó hogy rosszul ébredtem – emeltem fel a hangom. – Nem tom’ te vigyorognál-e akkor, ha nyakon cuppantanának egy vödör vízzel…

Mike kacagott, miközben beszállt a mellettem levő vezető ülésre.

- Mike! Ha jót akarsz magadnak, tartsd vissza. Ma extra bunkó vagyok, nem akarlak megsérteni… téged is - tettem hozzá.

- Hallgass rá – tanácsolta Joy igen készségesen. – Ilyenkor bárkinek visszadumál… legyen az egy rendőr vagy színész, vagy a pasija…

- Elég lesz! – szóltam rá. – Értettük a lényeget. Mike csöndbe marad az én jelenlétemben.

- Úgy látom téged nagyon foglak kedvelni – vigyorgott rám Mike csibészesen. – Szerintem nagyon-nagyon jóba leszünk.

- Ezt gondold át még egyszer – kacsintottam rá. – Ha a mai napot kibírod velem, egye kutya barátommá fogadlak.

- Tetszik a stílusod – kacagott.

Joy közbe féltékenyen nézte a mi kis beszédünket. lehet, hogy neki is meg kéne próbálkozni ezzel az ördögi külsővel, avagy stílussal?
A forgatás helyszínére érve engem még jobban elfogott a pánik. No, nem azért mert hírességekkel találkozok, ó egyáltalán nem. Azért, hogy nehogy a rendőrség vigyen be az őrsre, amiért behúzok valamelyik öntelt alaknak. Vicces. Ugyan ki hinné, hogy ennyi méreg van egy ilyen kis emberbe, mint én? Jó… ez nem méreg, csak ballábas felkelés, amikor túl nagy a szám.
Megpróbáltam egy kis nyugalmat magamba szippantani amint kiszálltam az autóból. A helyszínen lévők egy emberként néztek ránk és követtek minket a tekintetükkel, amíg végig szambáztunk a helyszínen.

- Ezeknek meg mi olyan érdekes? – durcáskodtam.

- Semmi, csak újak vagytok – felelte tompán Mike.

- Angel kérlek szépen – nézett rám Joy könyörögve.

- Meglátom, mit tehetek, ha már olyan kedvesen felkeltettél – mosolyogtam rá, majd nagy lendülettel elindultam.

Hogy hová azt én sem tudom, csak tetszett, hogy Joyt durván elkapta a pánik a viselkedésem miatt. A pillanat töredék része alatt hagytam ott őket és tűntem el szemük elől.

- Heló – érkezett egy mélyebb hang valahol a hátam mögül. Villám gyorsan megpördültem és egy igen magas extrán kigyúrt fiúval néztem szembe, így szemlátomást egy 23-24-nek saccoltam. Fekete haja volt és sötétbarna szemei, aranyosan nézett ki. De az első benyomásom azonnal szerte is foszlott, ahogy megszólalt. - Te vagy az új kellékes, mi? – húzta fel szemöldökét, hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Hallgatásomat igennek véve belekezdett. – Oké, akkor légy szíves hozzál nekem egy kólát, egy szendvicset és keresd meg Davidet, mert szükségem van rá, ja és szólj Kristennek, hogy várom…

Nyugi Angie! Számolj háromig… akkor kezdjük: 1… 2… és DURRANOK!

- Oké Öcsém, akkor most bedugulsz és veszel egy nagy levegőt és elindulsz te megkeresni azt, amire szükséged van. Fogod a puccos kis köntösöddel magadat és elmész megkeresni David bácsit meg a nődet, ha annyira szükséged van rájuk. Nincs a homlokomra írva, hogy a csicskásod vagyok! Sem itt a jelen lévőkére…, hogy mersz egyáltalán így beszélni bárkivel is?! Ha nem tetszik fel is út le is út! Helló, viszlát, szevasz! – Nagy dühösen elindultam, hogy otthagyjam a kis felfuvalkodott csillagtök palántát. Láttam arcán, hogy egy kicsit elgondolkodik a viselkedésén és hirtelen zavart lett, mint akit megütöttek. Remélem jó nagy pofont kapott a maga módján.

Ahogy caflattam végig oda ahonnét jöttem egyre jobban kezdett megindulni bennem a harci láz. Még egy ilyen beszólás valamelyiktől és haza megyek. Ettől sokkal, hasznosabb dologgal is el tudom ütni az időmet, minthogy a csillagtök palánták beképzelt Mende-mondáit hallgassam a tökéletes kis puccos életükről.

Visszaérve Joy-hoz és Mike-hoz azt hittem megüt a guta, még két olyan srác állt ott és beszélgetett velük és Daviddel.

- Á, Angie! – üdvözölt mosolyogva David, a két fickó érdeklődve néztek rám. – Örülök, hogy újra látlak. Bemutatom neked Bronsont és Chaske-t.

- Heló – intettem nekik egyet illedelmesen.

- Kézcsókom-hölgyem – vigyorgott rám szemtelenül az egyik, furcsa ravasz csillogás ült szemeiben. Oké, Ő aranyos. – A nevem Bronson.

- Angie – feleltem mosolyogva.

- Chaske vagyok – mutatkozott be a másik.

- Merre voltál? – nézett rám Joy, mint aki szellemet lát. Úgy tűnik észrevette az arcomra kiülő kis morgást.

- Csak körül néztem – feleltem a fél igazságnak híven.

- Helyes – vigyorgott Bronson. – Ha van, kedved majd még mutatok neked pár dolgot. – Nem ejtettek a fejemre ezért egy cserfes válasszal kitértem a további párbeszédből.

- Fontolóra veszem az ajánlatodat – mosolyogtam rá.

- Oké gyerekek nekem mennem kell, sajnálom – szólalt meg a rendező, majd el is viharzott.

- Hé, Chaske – kiáltotta valaki, majd futva ért oda hozzánk. Arckifejezése döbbent lett, amikor meglátott engem. szinte biztos vagyok benne, hogy benne is egy kérdés forgott, akárcsak bennem: TE?

- Heló Taylor – üdvözölte mosolyogva az idősebb srác, majd felém fordult. – Jó, hogy jöttél. Szeretném bemutatni neked a lányokat, akikről beszéltek, hogy jönnek, vagyis akiről David beszélt nekünk. Joyce McLauren és Angelina…

- …a kellékes – vigyorogtam rá flegmán.